Márc. 22-én Kolozsváron a Bretter György Irodalmi Kör ülésén pozsonyi vendégek szerepeltek. Balázs F. Attila a kortárs szlovákiai magyar irodalomról nyújtott rövid helyzetképet. Elmesélte, hogy kivált a Szlovákiában vezető Madách Könyvkiadóból, és saját vállalkozásba kezdett: elindította az AB-ART Kiadó munkáját, és kezdeményezte ennek egyik sorozatát, a Startot. Ebben fiatal a felvidéki író- és költőnemzedék alkotásait jelenteti meg. Ugyanez a célja a kéthavonta megjelenő szépirodalmi folyóiratnak, a Szőrös Kőnek is (főszerkesztője Haraszti Mária), amelynek kiadását Balázs F. Attila szintén elvállalta. 1990 táján a felvidéki magyar írók munkásságában lecsendesülni látszott a túlfeszített avantgardista lázadás, és újraéledt az irodalom hagyományosabb formája, amelyet fokozott líraiság jellemez. Ezen neokonzervatívnak nevezhető áramlat mellett érvényesül egy alternatív látásmód, valamint a posztmodern eklektika irodalmi irányvonala is. /Kónya Klára: Dóra, Létay és a csoki. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 24./
2006. november 24.
A magyarság helyzete a Kárpát-medencében (20–21. század) címmel tartott konferenciát november 23-án a Korunk, az MTA Etnikai-Nemzeti Kisebbségkutató Intézete és a budapesti Politikatörténeti Intézet Kolozsváron. A tanácskozás központi alakja a száz éve született Balogh Edgár /1906-1996/ volt. A Balogh Edgár pályáját meghatározó törekvések az utókor tudatában másként tükröződnek. Tanulságos életpálya, érdemes róla beszélni – mondta bevezetőjében Kántor Lajos irodalomtörténész. Bárdi Nándor, a Teleki László Intézet történésze Balogh Edgár szavait idézte a nacionalizmus hajtóerejével kapcsolatban: az államoknak át kell esniük a nemzetállami állapoton, csak azután kezdődhet a polgáriasodó élet. A népszolgálat fogalma címet viselő előadásában Bárdi tisztázta a felmerülő problémákat: mi a fogalom genezise, és milyen szociális folyamat hozta létre. Balogh Edgár életét nagyrészt az „önösszeszedés” mellett a népszolgálat jellemezte, az az ideológia, amely a saját érdek közösségi érdekként való feltüntetését jelenti. Jobbágy István Kisebbségi pártok a két világháború közti Csehszlovákiában című előadásában a kommunista világnézethez és a csehszlovák kommunista párthoz egyre inkább közeledő Balogh Edgár tevékenységének ismertetése után röviden beszélt az 1920–1938 között, az országban jelen lévő kisebbségi magyar pártokról. Gyakorlatilag a három legfontosabb párt közül kettő (Országos Keresztényszocialista Párt és Országos Magyar Kisgazda Párt) erős budapesti támogatás, ugyanakkor kötődés alatt állt. 1936-ban a két párt egyesült, és megalakult az Egyesült Magyar Párt. A csehszlovák földreformban viszont – Jobbágy elmondása szerint – a magyarok mellőzése sikertelen kormánypárti politikát vont maga után. Az író unokája, Balogh András egyetemi tanár tartott előadást arról, hogy miként viszonyult Balogh Edgár a német kultúrához, a német irodalomhoz. A német írók közül elsősorban az erdélyi származásúakat kedvelte, de a nagy német irodalmat is szerette. A mintegy ezer levélre terjedő hagyatékot egy hallgatói csoport már elkezdte feldolgozni. Pomogáts Béla előadásában kitért a Balogh Edgár által átélt politikai-ideológiai ideálok teljes sorára, de a jelenkor kihívására is. A dunai népek stratégiai összefogása Balogh Edgárnak harcos célkitűzése volt. Hitte, hogy a Trianon utáni utódállamokban a magyar kisebbségi értelmiség sorsa összefonódik a román és a szláv értelmiségével. Ezek a súlytalan illúziók idővel lekerültek a történelem napirendjéről. Jakab Gábor plébános tíz évvel ezelőtt kísérte utolsó útjára Balogh Edgárt, a közírót, akivel sokszor folytatott komoly és mély beszélgetést, előadásának címe: Balogh Edgár és a boldogság. Végül Dávid Gyula egy másik, másféle Balogh Edgárt mutatott be, a dolgost, a kitartóan, túlfűtötten alkotót, aki létrehozta az Erdélyi Magyar Noé Bárkáját, azaz a Romániai Magyar Irodalmi Lexikont. /Ercsey-Ravasz Ferenc, Ferencz Zsolt: Balogh Edgár öröksége. Tanulságos életpálya. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 24./ Egry Gábor tudományos kutató beszámolt az októberi budapesti konferenciáról. Cseke Péter Az erdélyi fiatalok és a Sarló című fejtegetésében aláhúzta: a Duna menti államoknak össze kell fogniuk. Nagy Mihály Balogh Edgár elképzelései a romániai magyarság útjáról (1944-1948), Balogh András Balogh Edgár és a német kultúra, Pomogáts Béla Dunai Konföderáció – Európai Unió című előadások hangzottak el. A budapesti és kolozsvári előadások anyagát a pozsonyi Madách Könyvkiadó fogja megjelenteni. /Köntös Imola: Építő egymásrautaltság. = Új Magyar Szó (Bukarest), nov. 24./
2007. október 2.
A háború borzalmai után az emberek újra felemelt fejjel járhatnak a világban – írta 1946-ban Fábry Zoltán, a „stószi remete” A vádlott megszólal című röpiratában. Olyan világban él, írta, ahol tilalmak és fenyegetések veszik körül, büntetések leselkednek rá. Miért? „Egyetlenegy tény, vádak vádja: magyarságom. Magyar vagyok, tehát bűnös vagyok. A faji kizárólagosság német barbarizmusának annyi millió ember életébe került letörése után egy újabb keletű faji kíméletlenség büntet sommásan, tehát igazságtalanul. Ez a sommázás ördögökké és angyalokká egyszerűsít nemzeteket. (...) A fasizmus bűnében leledző a magyar, és az antifasizmus erényeit reprezentáló például a szlovák. Kivételek nem tűretnek, nem számítanak. (...) Tanúk helyett vádlottak lettünk. Beszélők helyett félnémítottak: felületes egyszerűsítés és általánosítás áldozatai. A német fasizmus csehszlovákiai bűnhődésének – a német kitelepítésnek – mi vagyunk a ráadása. Potsdam ellenére. Jól jött apropó: egy csapásra két legyet agyonütni, és minden gátlástól, kötöttségtől mentesen új célt: nemzeti államot deklarálni. ” A háború folytatódott a politikában – más eszközökkel. Az egységesülő Európában a „nemzeti állam” fogalma végleg időszerűtlennek látszik. De vajon csakugyan az? /Horváth Andor: Fábry, 1946. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 2./; Emlékeztető: Fábry Zoltán A vádlott megszólal című, 1946-ban írt tiltakozása csak 1968-ban jelent meg nyomtatásban Pozsonyban, a Stószi délelőttök /Madách Kiadó/ című kötetében.
2007. december 28.
Magyar sors Csehszlovákiában 1945-1949 címmel időszaki kiállítás látható Budapesten a Terror Házában, a felvidéki magyarság apokalipsziséről. A véget ért II. világháború szenvedésein túltett a szláv nemzetállamiság kiteljesítését, a magyarság felszámolását célzó benesi dekrétumok sora. Kitelepítések, kényszerű lakosságcsere, reszlovakizáció lett a németekkel együtt kollektív bűnösként kezelt őshonos magyarok sorsa. A hosszú ideig elhallgatott igazság ellenére Erdélyben is tudtak nemzettársaik balsorsáról. Nem a történelemkönyvekből, a felvidéki magyar írók műveiből. Hirtelenében három könyvet idézett fel a cikkíró, kettőt közülük a Kriterion adott ki. Egyik a Kossuth-díjas Dobos László Egy szál ingben című regénye, a másik Duba Gyula Vajúdó parasztvilág című szociológiai érzékenységgel megírt önéletrajza, az első 1979-ben, a második 1984-ben jelent meg Bukarestben. A harmadikat, Duba Gyula Aszály című regényét a pozsonyi Madách Kiadó jelentette meg, de az előző kettőhöz hasonlóan azt is csíkszeredai könyvesboltban lehetett beszerezni. Kordokumentum mindhárom könyv. Pár részlet belőlük. Véget ért a háború, de szeptemberben a többségében magyar lakosságú faluban nem nyílt meg a magyar iskola. Még izmainkat is megtapogatták, mint hajdan a rabszolgavásáron – panaszolta a csehországi kényszerlakhelyre hurcolt asszony. Fasiszta népség, a Dunában lenne a helyük – átkozódott a szlovák sofőr a kitelepítésre ítéltek vonakodása láttán. Belebetegedett, idejekorán meghalt az életéről beszélő főszereplő édesapja, mert övéi mentése érdekében aláírt egy papírt: nem az, mint aminek született. Reszlovakizált akkori szóhasználattal élve. Fábry Zoltán felvidéki magyar író tömören fogalmazta meg a korszak lényegét: „Létünk, szavunk, nyelvünk tagadásba vétetett... ” A Terror Házában látható kiállítás alátámasztja mindezeket, kimondja, amit az írók annak idején nem vethettek papírra. Eduard Benes köztársasági elnök 1945. április 2. és október 27. között 98 dekrétumot bocsátott ki. Ezek közül 13 vonatkozott közvetlenül a németekre és magyarokra, de jó néhány tartalmazott közvetve olyan rendelkezéseket, melyek a két kisebbség kollektív bűnösként való elmarasztalásával függtek össze. Benes már 1945. februári rádióbeszédében nyíltan szólt szándékáról: „Elő kell készítenünk németjeink és magyarjaink ügyének végleges megoldását, mert az új köztársaság csehszlovák nemzeti állam lesz. ” A dekrétumok nyomán következtek a gyakorlati intézkedések. Hogyan kell a magyarokkal bánni? – kérdi szalagcímében az egyik ‘45-ös újság. Megadja a választ is: csak délután 3 és 6 között vásárolhatnak, este 8 és reggel 6 óra között nem hagyhatják el lakóházaikat, ha egy cseh jelentkezik, a magyart ki kell tenni munkahelyéről. Emellett tilos a magyar nyelvű körmenet, a magyar nyelvű istentisztelet, az üzletekben nem szolgálhatnak ki magyarul senkit. Tetézik mindezt a kitelepítések. Hallani a kiállításon a visszaemlékezők hangját. Panaszkodtunk a kísérő katonának – mondja egyikük –, olyan hideg van a vonaton, hogy megfagyunk. Nyomban jött a kegyetlen válasz: Ha megfagynak, hát el lesznek temetve. Csehországba hurcolt idős asszony sírva emlékezik szenvedéseire, terhes volt, nem bírta a nehéz fizikai munkát, durva káromkodás járt neki fizetségül az elégedetlenkedő gazdától: szakramenszki kurvi magyarszki... Korabeli újságok, fényképek, felhívások, hirdetések, használati tárgyak, munkaeszközök, ruhaviseletek láthatók a kiállításon. Magyar szenvedéstörténet a kiállítás. A szlovákok hallani sem akarnak a Benes-dekrétumok visszavonásáról, a magyar iskolákban növelik a szlovák nyelvű órák számát, a révkomáromi múzeum nevéből törölték a magyar kultúra kifejezést, a schengeni határok megnyitása után a zajártalomra való hivatkozással betonakadályokkal állják útját a magyar gépjárműveknek az egyik településen. A magyarellenesség nemcsak a Vadim- és Funar-féle ultranacionalisták jellemzője, a mindenkori román politikusok nemzetiségi kérdésekben szívesen működnek együtt a szlovákokkal. /Borbély László: Felvidéki magyar sorstragédia. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 28./
